Törökország (12. rész)
Ha Törökországban járunk, akkor nem hagyhatjuk ki a karavánszerájokat!
Törökországi karavánszerájok nemcsak fontos társadalmi szerepet töltöttek be a szeldzsuk korban, de a szeldzsuk építészet is jelentős volt.
Az épületek egy részében ingyenesen lehetett megszállni, de voltak olyan komolyabb vendégházak is, ahol nemcsak szállást, hanem más szolgáltatásokat is kínáltak a megfáradt utazóknak. Mindent megkaptak itt, amire csak szükségük volt: szállást, étkezést, mosási lehetőséget, ellátták az állataikat, megvédték őket a rablóktól, volt orvosi ellátás és imahely is, és persze jó üzleteket is lehetett itt kötni.
A karavánszerájokat úgy építették fel, hogy olyan távolságra legyenek egymástól, amennyit egy személy egy nap alatt meg tud tenni. A szerájok közti távolságot menzilnek nevezték, ami 30 kilométert jelentett és 6 óra alatt lehetett megtenni.
A törökországi karavánszerájoknak két közös pontja van: a nyitott udvar, és hogy csak egy bejáratuk van. Általában téglalap vagy négyzet alapúak, vastag, magas falakkal körülvéve, hogy megvédjék a bent lévőket a rablóktól és a banditáktól.
A bejárat mindig nagy volt, hogy az állatok, különösen a megrakott teve is átférjen rajta.
A Denizlitől Dogubeyazitig tartó út mentén kb. 40 ilyen fogadó működött: Törökország nyugati részétől, az Anatóliai-síkságon át egészen keletig. Ezek közül néhány: Akhan, Obruk, Sultan és Mamahatun elég jó állapotban megmaradtak.
A karavánszerájokat gyakran hannak is nevezik, de ezek általában csak nagyobb városokban épültek, míg a karavánszerájok a ritkábban lakott területeken, a kereskedelmi útvonalak mentén, a városok között. Karavánszerájok a Selyemút mentén is épültek, egészen keletről Európáig.
Ahogy említettem a karavánszerájoknak két közös pontja van: a nyitott udvar, és hogy csak egy bejáratuk van. Általában téglalap vagy négyzet alapúak, vastag, magas falakkal körülvéve, hogy megvédjék a bent lévőket a rablóktól és a banditáktól.
Nem kell a szeldzsuk építészet szakértőinek lennünk ahhoz, hogy megállapíthassuk mennyire fontosak voltak a karavánszerájok a társadalom számára. Jól megfértek egymás mellett az éhes utazókat etető szakácsok, az őrök, a fűszereket, textíliákat vagy egyéb árukat szállító kereskedők.
A karavánszerájok elrendezése eléggé megnehezítette az utókor számára, hogy kiderítsék az állatok a gazdáikkal együtt voltak elszállásolva, vagy az állatokat külön helyezték el. Egyes feltételezések szerint az állatokat az épület külső oldalához kötötték ki, de ezzel nem mindenki ért egyet, mert akkor a rablók könnyen elrabolhatták vagy a vadállatok megtámadhatták volna őket és ráadásul a tevék nagyon drágák is voltak.
A korábban már említett Obruknak nem csak a karavánszeráj a látványossága, hanem ez a hatalmas Dolina is.
A szeráj végében egy kis platóról döbbenetes látvány tárul elénk: egy elképesztően kék-zöld színű kráter tó. Le is lehet sétálni a partjára, félelmetes látvány! Bár vannak olyan nézetek mely szerint meteorit ütötte ezt a krátert, de a valóság ennél azért egyszerűbb.
Valójában egy földalatti karsztrendszerrel összeköttetésben lévő gigantikus víznyelő. Ilyen víznyelőt számtalan találunk nálunk is a Bükk-fennsíkon, van amelyik a métereset is eléri! Ez 640 méter széles és a mélysége 145 m! A földalatti karsztforrás 30 km-re található Taspinar közelében, vize állítólag irrigációra és ivásra is jó. A környéken állítólag 20 különböző hatalmas víznyelő található. A tó szélein tapasztalható - olvadt kőzet - nyomok sem a meteorit hőhatásának, hanem a termálvizes kiválásnak köszönhetőek.








Megjegyzések
Megjegyzés küldése